2022. August 8., Monday
Ma: László, Domonkos Holnap: Emőd, Román
kékfény
Ezüst Suzukist keresnek

Nem állt meg az elsőbbségadást elmulasztó sofőr, a repülőtérnél ütköztek. 

Ismeretlen személy 2016. november 1-jén 17 óra 25 perc körül az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, szürke színű Suzuki SX4 típusú személygépkocsival közlekedett a 8119-es (csákvári) úton. Kereszteződéshez érve a jelzőtábla utasítása ellenére, elsőbbségadás nélkül - Oroszlány irányába - balra kanyarodott és összeütközött a 8119-es úton - Környe felől - érkező Suzuki Wagon R+ személygépkocsival. Az ismeretlen okozó a balesetet követően megállás és segítségnyújtás nélkül a helyszínről távozott. A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja mindazok jelentkezését, akik látták a balesetet, vagy az ismeretlen tettessel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/34-517-777-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a komarommrfk@komarom.police.hu  e-mail címre.

Képünk illusztráció, forrása: vezess.hu

[1 hónapja]
A kommunizmus bukására és a kelet-európai nemzetek 30 évvel ezelőtti antikommunista forradalmára emlékeztek
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (47291)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (30915)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (29760)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (29643)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (28999)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán