2024. May 26., Sunday
Ma: Evelin, Fülöp Holnap: Hella, Pelbárt
kékfény | közlemény
Rendőrkézen az önbíráskodó

Az oroszlányi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki az ismerősét megfenyegette és tőle vélelmezett pénzt követelt.

A gyanú szerint a 44 éves férfi 2021. január 23-án este egyik ismerősével bevitette magát Oroszlányra. Az este folyamán az autóban hagyta a kabátját, az ismerőse pedig azt hazavitte. Még ezen a napon 21 óra 30 perckor a 44 éves férfi elment a kabátjáért. Az ismerősével - aki pár házzal lakott mellette Kecskéd külterületén - kiabálni kezdett, a családját fenyegette, közben a kerítést is rázta. Azt is közölte, hogy az autóját megrongálja, ha a pénzét nem kapja vissza, ami a kabátban volt. A szomszéd a kabátot visszaadta és közölte, hogy abban nem volt pénz. Az agresszív férfi ezen még jobban feldühödött és továbbra is a vélelmezett pénzt követelte. Időközben értesítették a rendőröket, akik a helyszín közelében elfogták a tettest. A rendőrök vették észre, hogy a sértett kocsijának hátsó szélvédője be van törve. Őt az Oroszlányi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene önbíráskodás miatt indult büntetőeljárás. A férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, többször intézkedtek már vele szemben. A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték, hogy a Tatabányai Járás Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

[2 hete]
Stúdiónk vendége Vollár Attila, a Veolia Energia Magyarország Zrt. Közép-magyarországi Regionális igazgatója
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49914)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33627)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32189)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31840)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31785)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán