2020. November 26., Thursday 0,2 °C
Ma: Virág, Konrád Holnap: Virgil, Virgínia
közélet
Adomány a SUEZ-től!

Az oroszlányi székhelyű SUEZ Water Technologies & Solutions Hungary Kft. 15 millió forintot adományozott a Magyar Vöröskeresztnek.

Az adomány segítségével a Magyar Vöröskereszt tartósélelmiszereket tartalmazó segélycsomagokat állít össze és oszt szét Komárom-Esztergom megye több településén. A SUEZ Water Technologies & Solutions Hungary Kft. az anyagi támogatás mellett önkéntesekkel is segíti a csomagok célba juttatását Tatabányai és Oroszlányi járásokban. A lisztet, száraztésztákat, konzerveket és hüvelyeseket tartalmazó csomagok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kiszolgáltatott családok felkészülhessenek a téli hónapokra és az esetleges többletkiadások esetén legalább az élelmiszerre ne kelljen költeniük.

„A koronavírus-járvány megjelenése óta megannyi család megélhetése lehetetlenült el. A családoknak szánt csomagokkal szeretnénk partnerek lenni a társadalmi felelősségvállalásban. Adományunk a Magyar Vöröskereszt hálózatán keresztül tud eljutni az arra rászoruló Tatabányán, Oroszlányon és környékén élő családokhoz.” – mondta Ferencz Ádám, gyárigazgató.

“A SUEZ nagymértékű adományával a közvetlen környezetében élő, a járvány miatt nehéz helyzetbe került családokat szeretné támogatni a Magyar Vöröskereszt közreműködésével. A kiosztott élelmiszercsomagok segítségével a Komárom-Esztergom megyei nélkülöző családok könnyebben vészelhetik át az előttünk álló hónapokat.” – mondta el Török Diána, a Magyar Vöröskereszt vállalati kapcsolatokért és adománykezelésért felelős szakmai vezetője.


/voroskereszt.hu

[1 hete]
A hazai rockzene két ikonikus énekese, Kalapács József és Rudán Joe adott akusztikus koncertet péntek este a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (45258)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (28657)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Lélekmelengető (27827)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (27741)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Vérre menő vita volt (27192)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.
Kizuhant a harmadikról (20862)
Csütörtökön a délutáni órákban riasztották a mentőszolgálatot.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.

A honlap tartalmáért felelős vezető:
Suta László üzletág-, stúdióvezető

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu
Stúdióvezető: Suta László

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán