2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
közélet | közlemény
Folyamatosan nő a fertőzöttek száma

Komárom-Esztergom megyében 647 igazoltan koronavírussal fertőzött személy van. 

876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 18 866 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, így az elhunytak száma 686 főre emelkedett, 4401-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő. 463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 35-en vannak lélegeztetőgépen.

A mai naptól kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárló központok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. Ugyancsak a mai naptól 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Az iskolákban októbertől a tanároknak és a diákoknak csak testhőmérséklet-mérés után lehet belépni.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért.

Szeptemberben hagyományos munkarendben, de szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött el a tanév, csaknem hatezer köznevelési intézmény több, mint tizenháromezer feladatellátási helyén. Eddig 20 óvodában és 6 iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet koronavírus-megbetegedés miatt. Az Operatív Törzs ezeken felül 186 intézményben döntött a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről, amely 177 esetben egy-egy osztályt, 9 esetben pedig a teljes iskolát érintette.


[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49635)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31896)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31500)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán