2024. április 19., péntek
Ma: Emma, Malvin Holnap: Tivadar, Tihamér
közélet
Hírek a Hunyadiból

Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói Bános Éva és Bánfalvi Attila pedagógusok vezetésével egy hétig táboroztak a Bakonyban. 

A gyerekek sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodhattak a 7 nap alatt. A 80 km-es túra után katonai sátrakban, illetve turistaházakban aludtak, majd virradóra ismét térképet ragadtak, és elindultak a következő állomáshelyekre.

Az iskola természetbúvár diákjai Szemánné Dubovinszki Andrea biológia-földrajz szakos tanárnő irányításával a Vértesi Natúrpark által szervezett vetélkedőn vettek részt, immár harmadik éve. A nebulók a Vértes rejtelmeivel, látványosságaival foglalkoztak. Ezek mellett kreatív fejlesztő játékokat hajtottak végre, madáretetőt barkácsoltak, illetve interjút készítettek az oroszlányiakkal a főzési szokásaikról. Az elmúlt években a három írásbeli fordulót követte egy területi döntő, melyre a 10 legjobb csapatot hívták meg. Ennek győztese képviselte a Vértesi Natúrparkot az országos döntőn. Az idei évben a döntő elmaradt, így a beküldött feladatok alapján hirdettek eredményt, melynek győztese a Hunyadi Mátyás Általános Iskola lett. 

[1 hete]
A Veolia Water Hungary önkéntes szemétszedést szervez a „Föld Napja” alkalmából a dolgozói között, amelyen szívesen látják a városi önkénteseket is!
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49748)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33442)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32014)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31708)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31625)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán