2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
közélet | közlemény
Vége az időkorlátnak is!

A Magyar Közlönyben éjfél előtt megjelent a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló rendelet, 

Szerda éjfélkor véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon. Az ez idő alatt hozott rendeletek a veszélyhelyzet megszűnésével hatályukat vesztik.

Megszűnik az a korlátozás is, ami 9 és 12 óra közé szűkítette a 65 év felettiek vásárlását, tehát az élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban vége az időkorlátnak csütörtöktől.

A rendezvényeket tiltó és korlátozó előírások túlnyomó részét is eltörölték. A megjelent határozat szerint lehet újra nagyobb rendezvényeket is tartani abban az esetben, hogyha a résztvevők száma a dolgozókkal együtt egy időben nem haladja meg az 500 főt.

A szerda éjjel kiadott Magyar Közlöny szerint továbbra is kötelező a maszkhasználat, a száj és az orr eltakarása a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, és maszkot kell viselniük a vendéglátóhelyeken dolgozóknak. A hat éven aluli gyermekekre ez a kötelezettség továbbra sem vonatkozik.

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49636)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31898)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31501)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán