2024. március 28., csütörtök
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
kékfény | közélet
Félmillió forintot meghaladó összeg megfizetésével tette jóvá az okozott sérelmet

A Tatabányai Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított büntetőejárást. 

A Tatabányai Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben a büntetőeljárás felfüggesztésével egyidejűleg az ügyet közvetítői eljárásra utalta, amelynek eredményes befejezését követően az eljárást tevékeny megbánás miatt megszüntette, ezzel a büntetőeljárás bírósági eljárás nélkül fejeződhetett be. 

A férfi elkövető 2019. március 11. napján 7 óra 10 perckor a személygépkocsijával közlekedett Oroszlány belterületén. A férfi a Rákóczi út és a Bánki Donát utca kereszteződésében lévő körforgalomhoz érve nem biztosított továbbhaladási elsőbbséget a körforgalomban elektromos kerékpárral haladó sértettnek, amely miatt a kerékpárost elütötte. 

Az ütközés következtében  sértett nyolc napon túl gyógyuló vállizület ficamot, valamint a háti gerinc és a koponya zúzódását szenvedte el.

Az ügyészség az ügyet a sértett nő és a gondatlan férfi egyező indítványa alapján közvetítői eljárásra utalta, ennek lefolytatásához az eljárást hat hónap időtartamra felfüggesztette. 

A közvetítői eljárásban a sértett nő és a férfi megállapodást kötöttek, ennek alapján a férfi 550.000,- Ft megfizetésével tette jóvá a bűncselekménnyel  okozott sérelmet. 

Az elkövető tevékeny megbánása alapján az ügyészség az eljárást megszüntette.  


Tatabánya, 2020. június 17. napján

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49634)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33325)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31895)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31607)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31498)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán