2024. április 20., szombat
Ma: Tivadar, Tihamér Holnap: Konrád, Zelmira
kékfény
Működő trafóházat kezdtek szétlopni

A tettesek nem tudták, hogy a trafóház berendezéseiben nagyfeszültség van és a lopás közben az egyik férfit áramütés érte. Az oroszlányi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 22 éves O. Péter és a 31 éves B. Krisztián tatabányai lakosok ellen.

A gyanú szerint a két férfi 2017. augusztus 4-ét megelőzően, Oroszlány külterületén lévő egyik trafóházba ajtóbefeszítés útján jutottak be. Az épületben kutatást végeztek és onnan több alkalommal is rézből és vasból készült alkatrészeket és különböző tárgyakat tulajdonítottak el. A tettesek nem tudták, hogy a trafóház berendezéseiben nagyfeszültség van és a lopás közben az egyik férfit áramütés érte.

Az oroszlányi rendőrök 2017. augusztus 8-án azonosították a tetteseket. A nyomozók O. Pétert augusztus 31-én, B. Krisztiánt szeptember 20-án hallgatták ki gyanúsítottként. A két férfi elmondta, hogy a megszerzett értékeket fémátvevő telephelyeken értékesítették. A nyomozók az ellopott tárgyak egy részét lefoglalták.

[1 hete]
A Veolia Water Hungary önkéntes szemétszedést szervez a „Föld Napja” alkalmából a dolgozói között, amelyen szívesen látják a városi önkénteseket is!
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49760)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33447)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32025)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31714)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31632)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán