2024. március 28., csütörtök
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
kékfény | közélet
Rendőrség: nincs bűncselekmény a hulladéktűz ügyében

Egymillió forintos bírságot rótt ki a jegyző az. ún. SRF tulajdonosára. Napi 3 kamionnal viszik az anyagot...

A képviselő-testület keddi ülésére készült tájékoztatóban olvashatóak az alábbiak:

A Vértesi Erőmű Zrt. borbálai telephelyén található anyag egy részének elszállítását november 3-án a Vért megkezdte a Lafarge Cement Magyarország Kft. telephelyére. Az anyag elvitele azóta folyamatos, november 14-ig elszállítottak 387 tonnát. A Vért tájékoztatás szerint a múlt héten 6 napon keresztül 3 kamion szállítását fogadta (20 tonna/ kamion) a Lafarge Kft.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya november 10-én érkezett határozatában elutasította az önkormányzat feljelentését, melyet a gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt tett. Döntését azzal indokolta, hogy a levegőbe került anyagok tekintetében nem került emberi élet, testi épség vagy egészség közvetlen veszélybe a beszerzett adatok szerint, így bűncselekmény nem állapítható meg. 

A Green Energy Hungary 2013 Hulladékhasznosító Kft. november 17-én érkezett levelében tájékoztatott, hogy az önkormányzat szeptember 9-i tűzesettel kapcsolatosan felmerült kártérítési igényét (az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltóság 750.298 Ft összegű költségét) a felelősség tisztázásáig megtéríteni nem áll módjukban. A társaság jelenleg likvid anyagi eszközökkel nem rendelkezik és egyetlen anyagi érték a cégben a telepen található anyag. A cég levelében leírta, hogy az anyag a Vértesi Erőművel kötött szállítási szerződés keretében meghatározott mennyiség része, illetve az esetleges vészüzem ellátására lett beszállítva, ami jelenleg is jogvita tárgyát képezi. 

A jegyző kötelezte a Green Energy Hungary 2013 Hulladékhasznosító Kft-t egymillió forint eljárási bírság megfizetésére, mert a meghatározott határidőre az anyagot nem szállította el. Továbbá kötelezte a Vértesi Erőmű Zrt-t, mint tulajdonost, hogy az anyag elszállításáról 2016. december 15. napjáig gondoskodjon.

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49635)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31896)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31499)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán