2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
sport
Karate: Négy EB érem

Akár egyetlen bronzéremmel is elégedettek lettek volna az olaszországi Montichiariban rendezett Európa bajnokságra induló karatésaink. 

A verseny helyszínén a két edző egy merészet gondolt: régi ismerősökkel, a Sun-Dome Sportegyesülettel közösen állították ki a junior lányok magyar csapatát:  Pintér Éva, Darnai Sára, Szlezák Anna. Két versenyszámban, sanbon kumitében, valamit a rotációs sanbonban is neveztek. 17 csapatból a lányok mindkét számban bronzérmet szereztek. Az első versenynapon azonban az edzők is megmutatták, hogy ki tudják ereszteni az oroszlánkarmaikat, így Péter Gábor és Kerekes Balázs szintén felállhatott a dobogó harmadik fokára. Molnár Levente pedig 27 versenyzőből a pontszerző 5. helyen végzett. Összességében elmondhatjuk, hogy az Európa Bajnokságról -ahol közel 2000 versenyző indult- egy pontszerző 5. helyet és négy bronzérmet sikerült elhozni. 

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49635)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31898)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31500)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán