2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
sport
Szép győzelemmel avatta fel az OSE Lions az új csarnokot

Az NB-I/B szezon első bajnoki meccsét a győriek ellen játszotta az OSE csapata pénteken este az új sportcsarnokban. Sok oroszlányi jött el szurkolni és hamar kiderült, hogy amit Vavra András és csapata kifőzött a boszorkánykonyhájában, az működik.

Bár az első negyedben Győr vezetett pár ponttal, a második csaknem döntetlennel zárult. A harmadik és negyedik negyedben aztán megtáltosodtak a piros-feketék és alaposan elhúztak. Jó volt az összjáték és a védekezés, a győrieknek pedig szinte semmi sem sikerült.

Az amerikai Jestin Lewis szép megoldásai és hárompontosai után a nevét zúgta a közönség.

„Százat neki” – hangzott végül a kórus, s ha annyi nem is lett, mindenesetre 93-70-re sikerült elhúzni. A szurkolók állva tapsoltak és harsogták: Szép volt fiúk!

Jövő héten Veszprém ellen mérkőzik az OSE. Erről a meccsről az OVTV hétfői adásában láthatnak mozgóképes beszámolót.

(További képekért kattintson a címlap fotó jobb felső sarkában lévő ikonra.)

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49635)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31896)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31500)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán