A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2009-ben díjat alapított a megye sportéletében maradandó értéket nyújtó személyek vagy csoportok tevékenységének elismerésére.
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2009-ben díjat alapított a megye sportéletében maradandó értéket nyújtó személyek vagy csoportok tevékenységének elismerésére.
Országgyűlés november 10-én megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt, ezzel pedig meghosszabbította a veszélyhelyzet és a veszélyhelyzetben meghozott rendeletek hatályát.
A kormány 2 hét után felfüggesztette a pedagógusok tesztelését, noha még mindig sok a beteg az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben.
Oroszlány 6.676.507 Ft-ot nyert illegális hulladéktárolók felszámolására a Belügyminisztérium a „Tisztítsuk meg az Országot!” pályázatán.
Rendhagyó módon köszöntötték a 2019/2020-as tanév kiemelkedő tanulóit, sportolóit. A 2005-ben létrehozott díjat idén 5 sportág tehetségei vehették át.
Orbán Viktor hétfő délután jelentette be, hogy nem enyhítenek a szigorú járványügyi szabályokon.
Lazók Zoltán polgármester korábban tájékoztatta a lakosságot, hogy az önkormányzat 2021-től új helyi adó bevezetését tervezte annak érdekében, hogy a helyi iparűzési adóbevétel csökkenéséből, az önkormányzattól elvont gépjárműadóból és a megemelt szolidaritási adóból eredő költségvetési hiányát legalább részben fedezni tudja.
Hét elejére jelentősen megugrott a karanténban lévők száma a városban, amiben szerepet játszik a folyamatos szűrés is.
Az idősek védelmében hoztak intézkedést.
Bizonyára sokan emlékeznek még az oroszlányi Kovács ,,Vipera” Attilára.
Megjelent a Magyar Közlönyben a részletes leírás.
Oroszlányban fajult el egy közlekedési konfliktus.
Módosították a 2021-es adótervezetet.
A koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében a kormány mérsékli az állampolgárok ügyintézési terheit, ezért meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét.
A koronavírus járvány lassítása céljából a miniszterelnök aláírta azt a rendeletet, aminek értelmében újra életbe lép a 65 év felettiek vásárlási idősávja.
Friss adatok az oroszlányi járványhelyzetről!
„Hetek óta azon gondolkozunk, hogyan lehet elébe menni a 2021-es év gazdasági válságának. ” - kezdte Lazók Zoltán polgármester.
Orbán Viktor újabb korlátozásokat jelentett be, amelyek az ausztriaihoz hasonlóak lesznek.
Legfrissebb adatok a városunkban lévő koronavírus állapotról.
A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár Oroszlány közleménye:
Évek óta a magyar vállalati elitbe tartozik ipari parkunk zászlóshajója, a BorgWarner Oroszlány Kft.
Az OLPK Frakció aláírásgyűjtést indít az Oroszlány, Népek barátsága u. 53. szám alatti 2. számú posta újranyitása érdekében.
3581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 82 780 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Újabb számok érkeztek a vírus terjedéséről, amelyek óvatosságra intenek bennünket.
Önvezető targoncákat is működtető automatizált anyagmozgatási rendszert tesztel a BorgWarner oroszlányi telephelyén a gyártócég és a T-Systems.
Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, hogy november 2-tól szélesebb körben lesz kötelező a maszkviselés.
A két férfi előzmény nélkül hátulról rátámadtak a barátaival haladó sértettre.
Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Schmidt Csaba, a Tatabányai Szakképzési Centrum (TSZC) kancellárja, valamint Pákozdi Szabolcs, a TSZC főigazgatója volt kedden Lazók Zoltán polgármester vendége.
2316 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 61 563 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Kötelező a maszkviselés a szabadtéri és a sportrendezvényeken is!