A koronavírus nem, de olyan csalók már megjelentek Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől.
A koronavírus nem, de olyan csalók már megjelentek Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől.
A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően az elkövető letartóztatását egy hónapra elrendelte.
Az elkövetőnek gépjárművezetői engedélye nincs, 2018. június 9. napján délután Oroszlány lakott területén, a Mester utcában ittas állapotban, enyhe fokú alkoholos befolyásoltságban vezette a tulajdonát képező személygépkocsit, amelyben két utast is szállított.
Oroszlányban két gyalogost gázolt el az a sofőr, aki nem jégmentesítette a szélvédőt.
Tájékoztatás az alábbi
ügyben történt vádemelésről.
Tájékoztatás az oroszlányi zsaroló ügyében a letartóztatás újabb hosszabbításáról.
Az oroszlányi áruházban pénztárosként dolgozó nő 2018. októberétől 2019. januárjáig, öt alkalommal jogtalanul eltulajdonította a munkakörénél fogva rábízott szerszámokat.
A Tatabányai Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot az oroszlányi férfival szemben, aki haragosára gáz-riasztó pisztollyal lőtt rá.
A Tatabányai Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be egy oroszlányi, 1940-ben született férfival szemben.
A Tatabányai Járási Ügyészség garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot.
A zalaegerszegi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 16 éves oroszlányi fiú megtalálásához.
Idős embereket megtévesztve lopott több alkalommal egy páros Oroszlányon.
A 20 és a 22 éves fiatalok a lopott kétkerekűt eladták.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt indított eljárást.
A Tatabányai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki nem adott elsőbbséget a kerékpárosnak.
2019. augusztus 3-án este egy férfi a gyanú szerint ellopott egy lemezkazettát, amiben készpénz volt.
A Tatabányai Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben három férfi és egy nő letartóztatását indítványozta.
A Tatabányai Járási Ügyészség üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás vétsége miatt vádiratot nyújtott be.
Az úton mászkált az egész kacsacsalád Borbálán, a megfelelő embereknek sikerült biztonságba juttatniuk őket - VIDEÓVAL!
Értékes nyereményeket, számos esetben mobiltelefont ígérnek nem létező nyereményjátékra hivatkozva ismeretlenek a Magyar Posta nevében. Az utóbbi hetekben azonban gyakori az is, hogy csomag érkezését jelzik és annak árát kérik. Kérjük, legyenek körültekintőek!
Szemtanút keres a rendőrség
A tegnapi ( május 28.) testületi ülésen többek között a közbiztonság helyzetét is tárgyalta a bizottság.
Ismeretlen támadók az E.on nevében küldenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, és ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak számukra
A
mobilszolgáltatók, bankok sosem kérnek telefonon bankkártya adatokat.
Amennyiben erre hivatkozva telefonálnak, bontsa a hívást!
2000 Ft volt a "zöld" grammja.
Férfi holttestet találtak a Malom-tóban szombat délelőtt. A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit.
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.
Lángra kapott egy százötven négyzetméteres családi ház tetőszerkezete és egy melléképület Bokodon, a Fő utcában. Helyszíni fotókkal!
Helyszíni fotókkal! Teljesen leégett egy huszonöt négyzetméteres faház Oroszlányban, a Mindszenti utca utáni területen.