Elhunyt a kedd esti kazánbalesetben megsérült idős asszony
Elhunyt a kedd esti kazánbalesetben megsérült idős asszony
Jogosítvány nélküli sofőrt és körözött személyt is előállítottak.
A tatabányai nyomozóknak a lakosság segítségével sikerült azonosítani azt a fiatalt, aki még júniusban megtámadta az oroszlányi vonat kalauzát.
H. Ferenc 2016. augusztus 16-án, a délutáni órákban egy győri áruházból kozmetikai termékeket akart lopni. A 30 éves férfit az üzlet biztonsági őre érte tetten, aki látta, hogy a termékeket nem a vásárlói kosárba, hanem a táskájába rejtette, majd a pénztárnál fizetés nélkül el akarta hagyni a boltot. A biztonsági őr megállította, majd értesítette a rendőrséget.
A sértett elmondása szerint egy ismeretlen férfi kerete meg őt telefonon, amely során arról számolt be neki, hogy egy nyereményjáték során több százezer forintot és további ajándékot is nyert.
A rendőrök kedden este 9 óra után észrevettek egy Opelt az Alkotmány úton. A körzeti megbízottak karmozdulatokkal, majd megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával jelezték a sofőrnek, hogy álljon meg.
Bár az egység alig több, mint három perc múlva a helyszínre érkezett, sajnos az égő járművet már nem tudták megmenteni.