A tegnapi nap folyamán több médium is beszámolt arról, hogy az Oroszlányi Szakrendelőben szakorvosi ellátások szűnnek meg, s kerülnek át a tatabányai Szent Borbála Kórházba.
A szakorvosi ellátás már nem a város hatáskörébe tartozik, ennek ellenére a polgármester egyeztetett az illetékes Oroszlányi Szakorvosi Intézettel, hiszen minden oroszlányi lakos értinő kérdésről van szó. Tájékoztatásuk szerint a szóban forgó határozat tévesen jelent meg. Eddig is működő szakorvosi ellátás nem fog megszűnni a városban. Az alábbi változások lépnek életbe:
- a bőr és nemi beteg gondozást az eddigi kettő helyett egy orvos fogja végezni,
- az ortopédia ideiglenesen átkerül Tatabányára, de augusztusban újra indul helyben is
- az onkológiai szakrendelés évek óta nem volt az intézményben, ahogy az az OSZRI honlapján is olvasható
- az ultrahangdiagnosztika továbbra is elérhető, a rendelési idő csökkent heti 14 óráról 10 órára.
Kerestük az Oroszlányi Szakorvosi Intézet igazgatóját, de nem kívánt nyilatkozni.