2024. May 29., Wednesday
Ma: Magdolna, Magda Holnap: Janka, Zsanett
közlemény
Elhunyt Jugovics József

Jugovics József 1940. június 16-án született Pestszenterzsébeten. 

1964-ben, 24 évesen költözött a városba, majd 1973-ig az Oroszlányi Bányász felnőtt kosárlabda csapatának meghatározó tagja volt, akikkel 1966-ban feljutott az első osztályba.

Közgazdasági technikumot végzett, elsőként a Csepel Autógyár műszaki ellenőre, majd az Oroszlányi Szénbányák műszaki könyvtárosa lett.

Kosárlabda szakedzői oklevelét 1972-ben, a Testnevelési Főiskolán szerezte. 1973-tól, mint frissen végzett edző, új lendületet hozott az OBSK csapatának munkájába, hiszen ekkortól játékos-edzőként folytatta tevékenységét. Az első osztályban szereplő felnőtt csapatot több, mint tíz éven át irányította.

Ezt követően az oroszlányi utánpótlás-nevelésben vállalt oroszlánszerepet. Kadett csapatával több országos bajnoki címet szerzett, illetve a régiós válogatott edzőjeként is dolgozott. A 90-es évek második felében utánpótlás és amatőr felnőtt csapatokat irányított, NB II-es csapatával többször megnyerte a bajnokságot. A 2015/16-os bajnokságban az ezüstéremig vezette az oroszlányi felnőtt női csapatot.

Később az Arany János Általános Iskola testnevelő tanáraként tevékenykedett. Négy cikluson keresztül – 1994-1998-ig, 1998-2002-ig, 2002-2006-ig, 2006-2010-ig - önkormányzati képviselőként szolgálta a várost.

Kiemelkedő munkájáért 1993-ban „Oroszlányért” kitüntető díszoklevelet, majd 2020-ban díszpolgári címet vehetett át.

Nyugodjon békében!


Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49939)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33660)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32228)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31868)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31805)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán