2024. October 11., Friday
Ma: Brigitta, Gitta Holnap: Miksa, Szerafina
kékfény | közélet
Nyomravezetői díjat tűztek ki

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Oroszlányon történt lopás kapcsán tűzött ki nyomravezetői díjat.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 11040/248/2021. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján a tettes 2021. július 21-én 15 óra 30 perc előtt egy oroszlányi családi házból közel 5 millió forint készpénzt lopott el.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az elkövetővel vagy a bűncselekményekkel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen az Oroszlányi Rendőrkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát!

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ügyben 300.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

A díjkitűzés annak visszavonásáig érvényes, de legkésőbb 2026. július 23. napján hatályát veszti.

Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (50522)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (34292)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32790)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Vérre menő vita volt (32430)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.
Lélekmelengető (32380)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán