2024. március 28., csütörtök
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
közélet | közlemény
Kezdődnek a gyárleállások

A BorgWarner Oroszlány Kft. gyárában jelenleg csökkentett gyártás zajlik, április 6-tól azonban két hétre teljesen leállítják a gyártást az üzemben.

„Munkavállalóink és partnereink biztonsága védelmében természetesen ügyelünk minden előírásra. (…) Három tényező határozza meg, hogy meddig tudunk termelni. Az első a megrendelések mennyisége, a másik az alapanyag, a harmadik pedig, hogy el tudjuk-e szállítani a megfelelő időben a partnereinknek a terméket. Számításaink szerint ezen a héten még lesz munkája a mintegy 1100 dolgozónknak. utána szabadságra küldjük a teljes állományt. Mielőbb visszavárjuk őket, de nem tőlünk függ, hogy az azt követő hetekben már újrakezdődhet-e a gyártás. Bízunk benne, ugyanakkor több alternatívát is fontolgatunk. Az egyik ilyen a négynapos munkahétre való áttérés, amíg a vevőink újra nem kezdenek a megszokott ütemben gyártani” – tájékoztatta dr. Karaszek Szabolcs HR igazgató a kemma.hu-t.


Felmérésünk alapján az Oroszlányi Ipari-, és Technológiai Park több cége is hasonló intézkedésre készül. A mai napig bejelentett, jellemzően 1-2 hetes leállásokat első körben szabadságok kiadásával kívánja megoldani a legtöbb cég. Ugyanakkor a külföldi példák azt mutatják, hogy ezeket (pl. az autógyárak többsége) újabb két héttel meghosszabbítják. Noha még mindig számos oroszlányi üzem van, amelyek nem terveznek rendkívüli intézkedéseket, a helyzet napról-napra változik. Így mindenki, a saját ágazatában való érintettségének megfelelően hoz döntéseket. Általános az a vélekedés a cégek részéről, hogy egy rendkívül kiszámíthatatlan időszak következik, melyben igyekeznek lehetőségeik szerint megvédeni a munkavállalóikat. 

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49635)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31896)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31500)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán