2019. August 24., Saturday 19,8 °C
Ma: Bertalan, Detre Holnap: Lajos, Patrícia
közélet
Petíció az elkerülő útért

Több mint hatezren látták el kézjegyükkel azt a petíciót, amely a Komárom-Esztergom megyei Környén évtizedek óta tapasztalható és ezzel a térség életét is sújtó, elviselhetetlen mértékű átmenő forgalomra kívánja felhívni a szaktárca, a politikai élet szereplői, a kormány figyelmét. 

A petíciós íveket Miksó Lajos adta át április 17-én Beke László, Környe polgármestere számára azzal a kéréssel, hogy az eredeti aláírásokat tartalmazó íveket juttassa el a szaktárcához, másolatban a megye valamennyi országgyűlési képviselőjéhez, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat elnökének, a Magyar Közút Non Profit Zrt. megyei igazgatójának. Továbbá, a település vezetője kérje meg a térség országgyűlési képviselőjét, Czunyiné Dr. Bertalan Juditot, hogy lakossági fórum keretében tájékoztassa a környei és környékbeli állampolgárokat az elkerülő út megépítésének aktuális helyzetéről, s arról, hogy milyen segítséget tud nyújtani a mielőbbi megvalósulás érdekében.
Az ívek átadásakor a kezdeményező elmondta: korábban többször elhangzott, hogy azért késlekedik immáron évtizedek óta az elkerülő út megépítése, mert a 4 600 lelket számláló Környén tapasztalható, mára elviselhetetlen mértékű forgalom csak a falu problémája. Ennek ellentmond az a tény, hogy a petíciót 2 037 környei, és 4 209 más településen élő látta el kézjegyével, az íveken például 1 521 tatabányai, 849 oroszlányi, 294 tatai, 207 kecskédi, 205 vértessomlói, 158 bokodi, 88 várgesztesi, 81 dadi, 76 kömlődi név szerepel. Az is érzékelteti a helyzet súlyosságát, hogy a két magánszemély kezdeményezéséhez több mint 100 önkéntes csatlakozott, és segített a gyűjtésben. Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság a problémafelvetésre reagáló, még 2004 májusában kelt leveléből kiderül: több, mint 10 éves csúszásban van út az eredeti elképzeléseikhez képest. 

Beke László polgármester az ívek átvételekor hangsúlyozta: a környei önkormányzat a rendelkezésére álló eszközökkel évek óta igyekszik mindent megtenni az elkerülő út megépítése érdekében, de az messze meghaladja a helyhatóság kompetenciáit. A polgármester szerint az is komoly probléma, hogy a falun áthaladó országos közutak mellékút besorolásúak, (8119., 8135.) így ezeket szakaszokat nem érintik azok a fejlesztések, melyekre a forgalomszámlálási adatok alapján igencsak szükség lenne, s melyeket hosszú évek óta szorgalmaz a falu. Beke Lászlótól elhangzott: értesülve az aláírásgyűjtésről, már meg is kérte a legfrissebb forgalomszámlálási adatokat, melyek elrettentőek.

Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (43675)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (26676)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Lélekmelengető (26645)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (26440)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Vérre menő vita volt (25860)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.
Kizuhant a harmadikról (19569)
Csütörtökön a délutáni órákban riasztották a mentőszolgálatot.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán