2018. december 11., kedd 2.1 °C
Ma: Árpád, Daniló Holnap: Gabriella, Johanna
közlemény
Várjon kútjának bejelentésével!

"A kormány azt szeretné, ha tulajdonos- és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél, ezt szolgálja az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás is, amelyet várhatóan december első hetében fogadnak el." File Beáta jegyző újabb nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük. 

Font Sándor, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a határidő két évvel, 2020. december 31-ig történő meghosszabbítását a Fidesz és a kormány is támogatja. Hozzátette: a módosítás két év toleranciát jelent az érintettek számára. Kitért arra is, hogy a jogalkotó feladata még az eljárási rend tisztázása, azaz, hogy mit kell pontosan tenniük 2020. december 31-ig az ilyen kutak tulajdonosainak.

Hangsúlyozta: amíg az eljárásrendet tisztázó jogszabály nem jelenik meg, addig a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettsége nincs. Az eljárási rendet várhatóan a jövő tavaszi jogalkotási időszakban határozzák meg.

Mivel az internetes oldalakon és a legnagyobb közösségi oldalon is terjednek a fentiekkel kapcsolatos anyagok, File Beáta jegyző az alábbiakra hívja fel a figyelmet: azt, hogy van már egy megtárgyalásra váró módosító javaslat az országgyűlés előtt - ami 2 évvel eltolja a kérelmezési időt – ezzel tisztában volt önkormányzatunk. Most már az is ismert, hogy a legnagyobb frakció egyetért ezzel a módosítási javaslattal. Ami azonban új elem a tájékoztatóban, hogy a törvénymódosítást követően módosítják a végrehajtási rendeletet is, és más szabályok várhatóak az engedélyeztetésre, fennmaradásra.

A probléma az, hogy van egy hatályos jogszabály, amely alapján szerte az országban végeznek hatósági ügyeket folyamatosan a hivatalok. Azonban nemcsak a törvényt, hanem a végrehajtási rendeletben az eljárási szabályokat is módosítani tervezik.

- Aki már adott be kérelmet az oroszlányi hivatalban, annak jelezni fogjuk, hogy a költséges hiánypótlással várjon, illetve aki be akar adni kérelmet, szóban vagy telefonon érdeklődik, abban az esetben is azt javasoljuk az ügyfeleknek, hogy várják meg a módosítást, az ügy elhúzódása miatt őket hátrány nem érheti. Hivatalomnak és nekem személy szerint is az a célom, hogy a fennmaradáshoz kapcsolódó szakértői (műszaki) kiadásoktól megkíméljem a bejelentési kötelezettséggel terhelt lakosságot – nyilatkozta File Beáta jegyző.

2018. 11. 10.

Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (43127)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Lélekmelengető (26226)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (26031)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (25971)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Vérre menő vita volt (25293)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.
Kizuhant a harmadikról (18984)
Csütörtökön a délutáni órákban riasztották a mentőszolgálatot.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán