2024. április 20., szombat
Ma: Tivadar, Tihamér Holnap: Konrád, Zelmira
kékfény
A lány védelmére sietett – megverték, most keresi a rendőrség

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság eljárást folytat súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Az ez idáig ismeretlen nő 2017. április 12-én 19:30 és 20:00 óra közötti időben az Oroszlány, Rákóczi úton az I. számú posta épülete mögötti parkolórészen tettleg bántalmazta sértettet. A sértett elmondása szerint hazafelé tartott, amikor 6-7 főből álló számára ismeretlen nőkből álló, hangoskodó csoportosulást vett észre.

Az ismeretlen nők egy fiatal 16-20 év körüli lányt ráncigáltak, haját és ruházatát húzták, közben trágár szavakkal illették, "elvetted a férjemet" és ehhez hasonlókat mondtak neki. Feltehetően valamilyen féltékenységi ügy állt a veszekedés hátterében. A sértett a fiatal lány segítségére sietett, felszólította az ott tartozókat, hogy hagyják békén. Erre egy ismeretlen nő a csoportból bántalmazta. 

A támadó 40 év körüli nő, kb. 165 cm magas, erős, húsos, zömök testalkatú. Arca kerek, bőre talán fehér. Haja sötét színű volt, amit felkontyozva hordott. 

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a leírt személyt felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06/34-517-777-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a komarommrfk@komarom.police.hu e-mail címre.

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtó

(A kép illusztráció!)


[1 hete]
A Veolia Water Hungary önkéntes szemétszedést szervez a „Föld Napja” alkalmából a dolgozói között, amelyen szívesen látják a városi önkénteseket is!
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49760)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33446)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32025)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31713)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31632)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán