2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
kékfény
Katasztrófa-helyzet szimuláció miatt forgalomelterelés lesz szerdán délután

A vasúti átjárónál autó és busz ütközik. A busz az út melletti rézsűn leszalad és meglök egy markológépet, ami megsérti a földgázvezetéket elzáró berendezést

Közös katasztrófa-felszámolási együttműködési és kritikus infrastruktúra védelmi gyakorlatot hajtanak végre 2017. április 12-én két lépcsőben. Emiatt délután forgalomelterelés lesz a Dózsa György úton, a vasúti átjáró környékén.

A résztvevők a gyakorlat során délelőtt veszélyhelyzet kezelési munkaműhely keretében dolgozzák fel a kialakult eseményt. Délután pedig egy előre beállított valóságos helyzet felszámolását hajtják végre.

A gyakorlat során az alábbi eseménysort feltételezik a résztvevők.

Az Északnyugat-Európa felől érkező viharciklon előbb a kontinens nyugati részein okozott havazást, majd az Alpokon átkelve egy olyan mediterrán ciklont generált, ami az északkelet felől érkező hideg levegőt egészen Észak-Afrikáig „rántotta” magával. Az elmúlt éjszaka az ország felén –10 fok alá hűlt le a levegő, a leghidegebbet -15,9 fokot Dadon mérték. 2017. január 23-án 9 óra körül, Oroszlányban, a Kecskéd felé menő vasúti átjárónál lévő kereszteződésben személyautó és menetrendszerinti busz ütközik. Az ütközés következtében a busz az út melletti rézsűn leszalad és meglöki az ott földmunkát végző markológépet, mely így megsérti a földgázvezeték elzáró berendezést. A kialakult esemény Oroszlány település gázellátásában kimaradást eredményez. A gázellátás nélkül maradt állampolgárok részére az önkormányzat melegedőhelyet rendez be a régi sportcsarnokban.

A délután végrehajtásra kerülő gyakorlati esemény kezelés során az érintett útszakaszon forgalom korlátozás és terelés várható. Kérik a lakosság megértését és együttműködését.

A közös gyakorlat célja a megyében bekövetkező a lakosságot kiemelten érintő események felszámolásában résztvevő irányító-, döntés előkészítő- és végrehajtó szervezetek, szolgáltatók, operatív irányításának és együttműködésének a megteremtése, a szükséges kapcsolódási pontok felmérése és kialakítása, a krízis helyzetek hatékony kezelésének, valamint a szervezetek közötti gyorsabb információáramlás és a reagálási képesség erősítése érdekében.

A gyakorlatvégrahajtója Oroszlány Város Polgármesteri Hivatala, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Északi Gázüzem Tatabányai Üzemegysége és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49635)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31896)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31500)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán