Sajnos be kell jelentenem, hogy immár Oroszlányban is van házi karanténban őrzött személy, ami – természetesen – nem jelenti a fertőzés megjelenését a településen, de okot ad arra, hogy újabb intézkedéseket vezessek be.
Sajnos be kell jelentenem, hogy immár Oroszlányban is van házi karanténban őrzött személy, ami – természetesen – nem jelenti a fertőzés megjelenését a településen, de okot ad arra, hogy újabb intézkedéseket vezessek be.
Több felvetés is megjelent a bejelentett iskolabezárások kapcsán, hogy mi lesz az óvodákkal, bölcsődékkel.
Németh Gábor, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vezérigazgatója azonnali hatállyal intézkedéseket vezetett be.
Lakossági tájékoztató a koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében tett önkormányzati intézkedésekről
A héten gyorsabban jut a céljához, aki más útvonalat választ.
Pénteken 9 és 16 óra között várják a véradókat a Bányász Klubban.
Idén elsőként vasárnapig szól a riasztás. Hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.
Felhívjuk a város lakosságát, hogy a kitüntetettek személyére vonatkozó, indokolással ellátott javaslataikat nyújtsák be
Értékes nyereményeket, számos esetben mobiltelefont ígérnek nem létező nyereményjátékra hivatkozva ismeretlenek a Magyar Posta nevében. Az utóbbi hetekben azonban gyakori az is, hogy csomag érkezését jelzik és annak árát kérik. Kérjük, legyenek körültekintőek!
A tegnapi ( május 28.) testületi ülésen többek között a közbiztonság helyzetét is tárgyalta a bizottság.
Feladta a küzdelmet a Népekbarátsága utca burkolata, javítása nem tűr halasztást. A OIH Zrt. munkatársai a szombati műszakban kezdik meg a helyreállítási munkákat.
HÉTVÉGÉN ÉS SZOMBATON MUNKAVÉGZÉS MIATT VÁLTOZIK A FORGALMI REND AZ M1-ES AUTÓPÁLYÁN TATABÁNYA TÉRSÉGÉBEN
Véget értek a csatornafedél-cserék, a buszok is a megszokott útvonalon közlekednek.
Három napig szünetel a szolgáltatás
A leszakadt gyaloghíd helyett emelik be az újat pénteken délután.
A csatornafedeleket hozzák szintbe, érdemes másfelé kerülni
A Tatabánya–Oroszlány állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a vasútvonalon vonatpótló autóbuszok közlekednek.
A Vértesi Erdő Zrt. a Magyarországi Vadászlövészek Egylete közreműködésével rendezi meg a Nemzetközi Korongvadász Szövetség (FITASC) 2019. évi Koronglövő Európa-bajnokságot. A rendezvény időpontja: 2019. május 5-12.
Az áramszolgáltató előzetes tájékoztatása alapján az alábbi helyeken várható áramszünet a jövő héten:
Idén is négy alkalommal lomtalaníthatunk
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.
A lakossági fórum
témája: Tájékoztató az Oroszlányban élő 60 év feletti korosztály szolgáltatási
igényeinek felméréséről készült kutatási beszámolóról
A jegyző tájékoztatója a tüzifa-támogatással kapcsolatban
A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény előírásainak megfelelően a „KÖFOP-1.0.0 – VEKOP-15-2016-00037 azonosító számú projekt keretében elkészült Vértes építészeti és tájegységi jellegzetességeit tartalmazó arculati kézikönyv.
A szeptemberi felhőszakadásban megsérült hidat állítják helyre.
A MÁV-START Zrt. értesíti Tisztelt Utasait, hogy 2019. január 6-tól 2019. január 12-ig Kelenföld – Biatorbágy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Tatabánya – Oroszlány vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
A tatabányai járőrök 2018. december 2-án 9 órakor Tatabányán, a Rába utca és a Tisza utca kereszteződésében ellenőriztek egy elektromos – pedál nélküli - kerékpárral közlekedő férfit, aki kacsázva közlekedett az úttesten. A 35 éves férfi elmondta, hogy mielőtt útnak indult fogyasztott alkoholt. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az elektromos kerékpár vezetőjét a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították és vele szemben büntető feljelentést tettek.
"A kormány azt szeretné, ha tulajdonos- és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél, ezt szolgálja az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás is, amelyet várhatóan december első hetében fogadnak el." File Beáta jegyző újabb nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük.