A szerencsétlen baleset miatt jó egy órára elterelték a forgalmat a vasúti átjárónál (mindez gyakorlat volt)
A szerencsétlen baleset miatt jó egy órára elterelték a forgalmat a vasúti átjárónál (mindez gyakorlat volt)
Nincsen húsvét sonka nélkül, ám ebből a finomságból vásárolhatunk mindenfélét. a kevésbé minőségitől és finomtól, az egészen zamatosig.
1,1 milliárd forintos pályázatot nyert a települések konzorciuma a megvalósításhoz
Újabb csarnokbővítésre kerül sor az Oroszlányi Tudományos és Technológiai Parkban.
A Kata panziót bővíti a Kolcsár Kft.
Remekül szórakoztak a Hamvas Béla Gimnázium diákjai.
A sulitévé ezúttal a szakmunkásképzőből jelentkezik.
A városi képviselő többek között kettő iskolának is segített egyéni keretéből
A Száll az ének járási népdaléneklési verseny helyezettjei:
Megváltozott a gombavizsgálat időpontja az oroszlányi piacon a gombavizsgálóval kötött ez évi szerződés szerint.
Egészségügyi konferenciát szerveztek Oroszlányban.
Erről szól a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" elnevezésű program
Felvidéki kirándulásra készülnek a József Attila Általános Iskola diákjai
A Polgármesteri Hivatalban jártunk.
Hétfőn megszületett a civil pályázatokat bíráló bizottság döntése
A közös képviselő hangsúlyozza: ők nem küldenek ki senkit lakásfelmérésre
Törökbálint csapata fogadta őket.
Második alkalommal rendeztek kézilabda tornát az iskolában.
Úgy szórakoztak akár a királyok, a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában.
A szombati randevúra csak egyetlen ifjú vendég volt kíváncsi, de talán e hír hallatán többen kedvet kapnak.
Baranya Tibor gazdálkodóval a télről és a tavaszi mezőgazdasági munkákról
Hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveztek szépíró versenyt.
Mire költötte Papp Péter a három milliós képviselői keretét?
Megéri Oroszlányban tanulni? – körkép a városi középiskolai ösztöndíjrendszerről
Levélben kért segítséget az oroszlányi pár.
Hírek a kajakosok háza tájáról.
A Jobbik elnöke a bérunió témájában tartott lakossági fórumot.
A képviselők keddi ülésén döntöttek sportegyesületek támogatásáról is
Oroszlány iskoláit és óvodáit is meghívta a Hunyadi Mátyás Általános Iskola, egy igazán boldog koncertre.